Termálfűtésre állhat át a távfűtőrendszer Mosonmagyaróváron


Sikerrel zárult az első geotermális fúrás Mosonmagyaróváron: a Geotherm Hungary Kft. szakemberei a 2300 méteres mélységben kivitelezett termálkút több szakaszában is bíztató eredményeket ígérő melegvizet találtak. Az épülő geotermális rendszer alapkövét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere és Kovács Péter, a projektet megvalósító Geotherm Hungary Kft. stratégiai igazgatója helyezte el ma délelőtt. A több mint 3 milliárd forintos beruházás célja, hogy nagyobbrészt helyben kinyerhető, megújuló energiára állítsák át a város jelenleg földgázzal fűtött távfűtőrendszerét.

Várhatóan több mint tízezer lakás és 200-nál is több cég és közintézmény fűtése lesz környezetbarát a projekt eredményeképpen, ezzel jelentősen csökkentve a város széndioxid-kibocsátását.

Amint az a – részben a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft. tulajdonában álló – Geotherm Hungary kutatásaiból kiderül: az itteni termálvízbázis a kinyerhető vízhozammal és -hőmérséklettel alkalmas a megújuló energián alapuló távhőrendszer kialakítására.

Az állami támogatással megvalósuló beruházás első ütemében befejeződött az első termelőkút kivitelezése, majd ezt követően valósul meg a visszasajtoló kút. A hőenergia kinyerését követően ez vezeti majd vissza a lehűtött vizet – környezetbarát módon – a kívánt mélységbe. Miután mind a termelő-, mind pedig a visszasajtoló kút kivitelezésével végeztek a szakemberek, megkezdődhet a hőközpont, valamint a hozzá kapcsolódó vezetékrendszer kiépítése. A teljes beruházás várhatóan az év végén fejeződik be.

A geotermikus energia felhasználásával a projekt várhatóan mintegy 7500 tonna üvegházhatást okozó szén-dioxid kibocsátását váltja ki.

Magyarország területének mintegy kétharmada – elsősorban a Kisalföld, az Alföld, az északi karsztos területek és Zala megye – kínál megfelelő körülményeket a geotermia számára. Jelenleg közel egy tucatnyi magyar településen már hasznosítják a geotermális energiát a távhőrendszerben, és szakértők szerint további legalább 20-25 település távfűtési rendszerét lehetne megtérülő beruházással átállítani a geotermális energia használatára.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Nyugat-dunántúli régió – különösen Győr-Moson-Sopron megye – a Kárpát-medencének az a térsége, amely kifejezetten alkalmas a megújuló energiaforrások telepítésére.

A 2011-ben alakult, magyar tulajdonú EU-FIRE Kft. fontos szereplő a környezetbarát ingatlanfejlesztések és geotermikus beruházások piacán. A vállalkozás nevéhez fűződik a Makói Geotermikus Fűtőrendszer és a Csongrádi Geotermikus Kaszkádrendszer kiépítése, és jelenleg is több futó geotermikus projektjük van országszerte.