Mi a közös egy erdélyi fejedelemben, egy családbarát cégben és egy több mint kétezer mélyről felbugyogó hőforrásban? Egy jobb élet ígérete.

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”

– így hangzott Bethlen Gábor hitvallása, amihez tartotta is magát. Fejedelemként felemelte Erdélyt és az átlagember számára is élhetőbbé tette, miközben egyszerre kellett kerülnie a szultánok haragját, ellentartani a Habsburg-uralkodók terjeszkedési ambícióinak, dűlőre jutnia a hazai rendekkel. Egy fejlődő, komfortosabb, jobb világot hagyott az emberekre. Bethlen Gábor hitvallása a miénk is: tesszük, amit kell és lehet.

Ha társadalmi felelősségvállalásról esik szó, a közbeszéd általában egyszerűsít, a fogalmat a jótékonykodásra, közösségépítésre szűkíti. Nem vitás, rendkívül fontos, hogy egy cég segítő kezet nyújtson a rászorulóknak, szabadon felhasználható tudásbázist hozzon létre, vagy támogassa a sportot. Számtalan alkalommal cselekedett így az EU-Fire Csoport is. A teljesség igénye nélkül pár példa: az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve tettük könnyebbé kárpátaljai magyar gyerekek életét; egyetemi oktatókkal és hallgatókkal működtünk együtt; szponzoráltuk a mosonmagyaróvári kézilabdacsapatot.

Mégis, az EU-Fire Csoport számára a társadalmi felelősségvállalás sokkal többet jelent önzetlen cselekedetek soránál. Sokkal inkább olyan szemléletet, amelyik egyszerre teremt közösségi értéket és hoz létre sikeres vállalkozást. Cégcsoportunk két meghatározó üzletága befektetés a jelenünkbe és gyermekeink jövőjébe. Geotermikus rendszereink tisztán, a környezet kizsigerelése és szennyezése nélkül állítanak elő energiát – miközben megfizethető áron garantálják az ellátásbiztonságot. Egészségügyi eszközöket gyártó üzemeink pedig nemcsak a mindennapok szükségleteit elégítik ki, de veszélyhelyzet – például járványok – idején is megóvják attól az országot, hogy elfogyjon a védekezéshez szükséges alapvető felszerelés.

Azaz reményeink szerint Magyarország egy picit már attól élhetőbb, fenntarthatóbb, biztonságosabb lesz, hogy az EU-Fire Csoport teszi a dolgát. Márpedig mi a lehető legjobb életminőséget ígérő Magyarországot szeretnénk a gyerekeinkre hagyni.

Persze ehhez kevés csupán hatékonyságra, megvalósulásra, üzleti sikerre koncentrálni. Bármit is csináljunk elsősorban az emberben hiszünk – és a családban.

Úgyhogy az EU-Fire Csoport nemcsak alaptevékenységi, szociális befektetéseiben és jótékonysági munkája során figyel oda a családra, de belső működését is igyekszik így alakítani. Ki is érdemeltük a „Családbarát Hely” minősítést – ugyanis valljuk, hogy a hatékony munkavégzés és a tartalmas magánélet nem zárja ki, sokkal inkább erősíti egymást. És valóban, a családbarát szemlélet egyszerre erősítette munkatársaink elkötelezettségét és teljesítményét.

Példának okáért amikor dühöngött a koronavírus-járvány és bezártak az oktatási intézmények, óvodát nyitottunk székházunk legfelső emeletén, így könnyítve azon dolgozóink helyzetét, akiknek személyes jelenlétére mindenképpen szükség volt. Az óvoda pedig nem a gyerekmegőrző-iroda nagyzoló elnevezése: az apróságokat óvónénik kötötték le interaktív játékokkal, játszótérre vitték, illetve délután mobilágyakon altatták őket. (Természetesen maximális óvintézkedések mellett.)

Egyszóval mi, az EU-Fire Csoportnál – összetartunk nehézségek és sikerek idején egyaránt. Mert akkor lehet élhető jövőt építeni, ha a jelen biztos hátteret ad.