Még nem érkeztünk meg, de pontosan tudjuk, merre megyünk

Kerékgyártó József a vasúti infrastruktúra és fuvarozás világából igazolt át, Juhász Miklós az autóiparból és a katonai járművek üzletágából érkezett. Ilyen előélettel mi csábította önöket az egészségügyi eszközök gyártásával, energetikával és mezőgazdasággal foglalkozó EU-Fire Csoporthoz?

– Kerékgyártó József (K. J.) – Valójában bennem nem a vasút a lényeg, sokkal inkább az a Corvinuson és a Harvardon megszerzett menedzseri tudás, hogy miképp építsünk hatékony, fenntartható, vevőfókuszú céget. Az elvek lényegében mindenhol ugyanazok – még akkor is, ha ezt a multikra optimalizált tudást egy állami vállalatnál kamatoztatod. És most egy olyan családi kézben lévő vállalatnál teszem a dolgomat, amelyik klassz dolgot csinál: segít a jövőt élhetővé tenni.

Juhász Miklós (J. M.) – Annak számomra is döntő szerepe volt, amikor az EU-Fire Csoportot választottam, hogy a két legfontosabb üzletága jó célt szolgál: zöldenergiával lát el lakásokat, iskolákat, intézményeket, illetve segít megőrizni az ország egészségét. Az autóiparban már nem találtam kihívást, de itt igen: nekiláttunk, és Mátészalkán egy év alatt nőtt ki az erdőből egy robotizált, egészségügyi eszközöket gyártó high-tech üzem. A feladat egyébként esetemben is ugyanaz volt, mint korábbi munkáim során, egy profin működő termelési rendszert kellett megépíteni. Csak most a gyártó sor végén nem autó „esik le”, hanem kesztyű.

K. J. – Azt nem vitatom, hogy a munkaszervezés részletei eltérnek, és a különböző iparágak kapcsolati hálója is más és más, de az alapvető folyamatok ugyanazok. Ha van egy jó csapatod, és a kalapács mindig ugyanott van, az már félsiker.

– A kalapács?

K. J. – Az. Annak a szimbóluma, hogy a belső terekben rend és átláthatóság uralkodik. Ha egy vállalatnál minden szakinak külön kalapácsa van, az pazarlás és rendetlenség. Öt ilyen szerszám mindenre elég – a lényeg, hogy az öt kalapács mindig ugyanott legyen, a dolgozók álmukból felébresztve is tudják, hova kell nyúlniuk. Ha a terekben és a folyamatokban rend van, a fejekben is az lesz. Ezután jöhet csak a többi, például a kreativitás.

— Hadd kétkedjem: mi szükség a kreativitásra a nitrilkesztyűket gyártó mátészalkai üzemben? Kínából megérkeznek a gépsorok, bekerülnek a helyükre és indulhat a termelés.

J. M. – Így hangzana egy mesében. De a valóságban egy ilyen gépet úgy tudunk hozzáigazítani a hazai körülményekhez, hogy részben – és néha egészben – újraépítjük. Hiába felel meg valami a kínai vagy az amerikai egészségiparban, a magyar technológiai, minőségvédelmi szabályozás eltér, ahogy az uniós követelmények is mások. És akkor még nem beszéltünk a munkavédelmi előírásokról.

– Ha ennyi a változó tényező, nem lenne egyszerűbb a nulláról fejleszteni egy ilyen gyártósort?

J. M. – Nem. Ilyen gyártósor nemhogy itthon nincs, de Európában sem nagyon. Csak azért, hogy megnézhessük, hogyan működik egy ilyen nitrilkesztyűgyár, Indiába vagy a Távol-Keletre kell utazni. Sokkal egyszerűbb, ha megvásárolunk egy létező technológiát, és saját képünkre formáljuk. Úgyhogy igencsak szükség van az emlegetett kreativitásra.

– Ha már a változásra való képességről beszélünk: az EU-Fire egyfajta ingatlancégként kezdte. Most a cég profilját a zöldenergia és az egészségügyieszköz-gyártás rajzolja ki. Elég kacskaringós pályaívnek tűnik. Egyébként megérkezett a cégcsoport, vagy a jövőben tovább formálódik a profilja?

K. J. – Valójában inkább egyenes az a pályaív. A geotermikus energia kiaknázása szinte tradíció ennél a családi vállalatnál, sikeres projektek eredményeként ilyen rendszerek fűtik a mátészalkai vagy a csongrádi távhős otthonokat, és nemsokára több ezer mosonmagyaróvári lakásban cégcsoportunk adja a meleget. Az egészségügyi eszközök gyártása pedig annak köszönhető, hogy a kormány felismerte: ha érdemi támogatásokkal nem épít önellátó hazai egészségipart, akkor egy globális járvány közepén alapvető felszerelések nélkül maradhatnak a kórházak, rendelők. Az EU-Fire Csoport jó ütemérzékkel pályázott és hozott tető alá egy, a végletekig automatizált „jövőüzemet”. Csak hogy értsük egymást: ha egy megrendelő felemeli a telefont, hogy szüksége van egy kamionnyi nitrilkesztyűre, injekciós tűre vagy épp különböző sebészeti eszközökre, akkor másfél nap múlva már töltjük a kamion gyomrát, akár sterilizált termékekkel is.

J. M. – Jövőüzemből egyébként épült egy Kocsordon is – itt nem a tömegtermelés a lényeg, hanem az innováció. Ha bejön egy reménybeli vásárló egy mintadarabbal, akkor lényegében percek alatt beszkenneljük, programozzuk a CNC-marógépeinket, és startolhat a gyártás.

– Szóval akkor megérkezett a cégcsoport?

K. J. – Még úton van, de pontosan tudja, merre megy. Az EU-Fire Csoportot egyfajta portfóliókezelőként kell elképzelni, egyszerre menedzsel mezőgazdasági, egészségipari, fémmegmunkáló, illetve energetikai vállalkozásokat. Mint ilyen, értékes gyártóegységekkel rendelkezik, amelyeket viszont akkor lehet csúcsra járatni, ha nem önmagukban állnak, hanem egy vertikum részeként dolgoznak. Például építünk egy génmegőrző sertéstelepet Kisfüzesen. Ez egy jó történet. Éltetünk egy meghatározó hazai fajtát, a keszthelyi magyar nagyfehéret – ha úgy tetszik, részben állami feladatot vállalunk át. Illetve kiváló minőségű húst küldünk a piacra – amennyiben el tudjuk adni a malacot. A kockázat nem kicsi. Viszont máris kezelhetőbb, ha teljes termelési láncot építünk, azaz a sertéstelep képes magának megtermelni a takarmányt, és rendelkezik egy húsfeldolgozó üzemmel. És persze, a profit is tetemesebb. Egyszóval arra törekszünk, hogy optimalizáljuk minden portfólióelemünk piaci környezetét. A mátészalkai egészségipari gyár esetében ez többek között a külföldi piacok feltérképezését jelenti.

– És miért venne bárki EU-Fire-nitrilkesztyűt, mikor a távol-keleti konkurencia olcsóbb?

J. M. – Igyekszünk versenyképes árakat alakítani, a minőségi különbség pedig nem kérdés – és hadd nyomatékosítsam: hazai termék. Lehet, hogy tévedek, de én bízom a patriotizmusban. Abban, hogyha a megbízható magyar portéka csak kicsit drágább egy hasonló kínai vagy indiai árunál, akkor az emberek a hazai minőséget választják.

K. J. – A szezonalitás egy fontos kérdés. Ha egy jól működő egészségipart akar, akkor arra a kettőségre érdemes figyelni a kormánynak, hogy egy járványban pörög a hazai egészségipar, míg békeidőben a globalizációs logika érvényesül, és még mindig a távol-keleti multik tarolnak. Ebben a gazdasági környezetben egy európai üzem nem tud többet tenni, minthogy az olcsó ázsiai munkaerőt maximális robotizációval ellensúlyozza, illetve a minőségre koncentrál. De még a kötelező üzleti gondosság mellett is szükség lenne egy támogató keretrendszerre, ami segít a cégeknek átvészelni a visszaesés időszakait – már csak azért is, mert az államnak fontos, hogy veszélyhelyzetben legyen elegendő kapacitás. Ami a mátészalkai üzemet illeti, azt gondolom, hogy összességében egy fenntartható gyárat raktunk össze.

– Amikor támogató keretrendszerről beszél, pénzügyi segítségre gondol?

K. J. – Más aspektusai is vannak a témának. Például hasznos lenne minőségi követelményeket is meghatározni a különböző kiírásokban. Most ugyanis a piacon kapható kesztyűk zöme olyan vékony, nitriltartalmuk pedig olyan alacsony, hogy tucatjával kell őket kidobni. Az szerintem borzasztó idegesítő, demotiváló, ha valakinek orvosként, ápolóként egy napot kell végighajtani nitrilkesztyűben. És tegyük hozzá, az olcsóság akkor már csak illúzió, ha 40 százalékot ki kell dobni. Szerencsére a kiskereskedelemben a fodrászok, autószerelők, szakácsok hajlandók megfizetni ezt a minőséget.

– Egészségipari játékosként a globális piac okoz nehézséget, az energiaszektor szereplőjeként viszont egy túlszabályzott terepen kénytelen boldogulni az EU-Fire Csoport, ahol a hatósági ár is jelen van. Lehet ezen a terepen piaci szereplőként boldogulni?

K. J. – Ilyen gázárak mellett egyértelműen megéri geotermikus rendszereket építeni. A folyamatnak egyetlen kockázatos része van: a fúrás, ez egy százmilliós tétel. Azaz, ha egy vállalat egyedül fúr, akkor bele is bukhat egy kudarcos próbálkozásba. Miközben arányaiban 100-ból 80 kísérlet sikeres. Amennyiben az állam ezen az egy ponton beszállna, például fúrótársaságot vagy kockázati alapot hozna létra, akkor sokkal hatékonyabban lehetne kiaknázni a termálvíz hőenergiájában rejlő lehetőségeket. És végül az állam járna jól, például a mintegy 650 ezer távhővel fűtött otthon nagyrészét rá lehetne kötni geotermikus rendszerekre, és végül nem a kormánynak kellene 700 milliárddal kisegíteni a helyi távhőcégeket tulajdonló önkormányzatokat, amelyek egyszerűen képtelenek kigazdálkodni a brutális gázárakat. Egy gigajoule-nyi hőenergia 50 ezer forintból állítható elő, míg ezt a távhő cég 5 ezer forintért kénytelen értékesíteni. Miközben a gáznál a beszerzési kockázat elég nagy. Szerintem nincs kérdés.

– A geotermikus megoldások alapvetően olyan lakossági rendszerek esetében kerülnek szóba, mint a távhő…

K. J. – Hadd szúrjak be egy megjegyzést! Mátészalkán az ipari parkban azt jelezték nekünk a cégek, hogy erősen érdekelné őket egy geotermikus rendszer. Ez egy párszáz milliós projekt, a vállalkozások a jelenlegi költségeik ötödéért-hatodáért juthatnának energiához, miközben már piaci árról beszélünk. Szóval igen, megéri piaci alapon is. Már csak azért is, mert egy termálvizes kút a megfúrása után negyven évig termel, lényegében azonos költségszinten.

– Nem tudom, van-e jövőgömbjük, de ha belenéznek abba, vagy a hosszútávú üzleti tervekbe, miként látják az EU-Fire-t?

J. M. – Ha mindenki egy irányba tart, Közép-Kelet Európa meghatározó gotermikus rendszereket építő cégcsoportja leszünk. Az egészségipari jóslatom úgy hangzik, hogy reményeim szerint a mátészalkai üzem lesz Magyarország első számú gyártója, és előkelő helyen jegyeznek minket a régióban is.

K. J. – Én úgy fogalmaznék: egy tisztes profitot termelő holdingcég lesz, amelyiknek nemcsak üzletágai vannak, hanem komoly társadalmi hasznossága is. Magyar termékekkel, magyar emberek és közösségek munkájával, hazai kutatóintézetekkel építve tudásbázist, tesszük élhetőbbé a jövőnket. És volt vasutasként azt mondhatom: ez sínen van.